Borcsa

Borcsa

  • Borcsa

Borcsa tegnap itt hagyott minket  …feladta. Csendesen visszahúzódva élt nálunk hosszú éveket, az utóbbi egy évben. Ahogy idősödött, kezdett nyitni az emberek felé. Már ő is oda állt a jutalom falatokért, ezen a képen pont egy ilyen pillanat van megörökítve. Amikor elveszítek egy kedves, négylábú barátomat, nagyon nehezen szánom rá magam, hogy leírjam.
Úgy érzem a szó ide kevés, nem fejezi ki igazán azt, amit belül érzek. Egy hétig küzdöttünk. Szerdán műtötték, szombaton elkezdett javulni az állapota, akkor kicsit megnyugodtam. Kedden szomorúan láttam, hogy visszaesett és itt fogynak el a szavak……..
Nem tudom leírni azokat az érzéseket, lelki állapotokat, amik egy héten át kavarognak bennem.
Miközben azt gondolom, erős vagy Borcsa, meg fogsz gyógyulni, aztán arra gondolok, lehet, hogy csak a szenvedéseit hosszabbítom meg ?…. hát ezek az érzések kavarognak bennem ….. Csendesen élt, csendesen tűrt, és ugyan ilyen csendben távozott.
Nem tudtam éjjel aludni, kimentem az udvarra, és keresetem őt az égen, hiszem, hogy láttam egy vaskos kis csillagot, ami fényesebben ragyogott és mosolygott rám!
Ég veled Borcsa !