Zsanér

Zsanér

  • kan
  • Zsanér
  • Zsanér
  • Zsanér
  • Zsanér
  • Zsanér
ZsanérZsanérZsanérZsanérZsanér

Ha mindig is egy vigyorgó, örökmozgó sajtkukacra vágytál, Zsanér biztosan a zsánered lesz!

A becslések szerint 2020 júliusában születhetett, ezért most rögvest gazdikereső post írásába kezdtünk, hogy mielőbb megismerhessétek és az első születésnapját már családi körben ünnepelhesse. 🤞
Kedves önkéntesünk Zsámbokon találkozott össze vele és társával Zsineggel, amikor minden járókelőhöz bizakodva futottak oda élelmet és szeretet koldulva. Sokszori sikertelen próbálkozás után felbukkant a leggyengébb láncszem, aki azonnal tudta, hogy ezt a bulit bebukta, és két újabb védencet szerzett a menedéknek. A biztonság kedvéért próbált információhoz jutni a lakosoktól, de senki nem tudott érdemben segíteni, azonosítójuk pedig nem volt. 😞
Zsanér tipikus szobakutya! Már csak abból az okból kifolyólag is, hogy a kerítések nem jelentenek számára akadályt és előszeretettel közlekedik a kennelek között, amíg kétlábú társaságra nem talál. Minden percben mellettünk szeretne lenni, és ennek időnként hangot is ad, ezért a gazdinak számolnia kell azzal, hogy Zsanér operaénekeseket megszégyenítő dallamokba kezd ha épp egy kis időre kiesik a látóteréből. Persze ez csak egy rossz szokás, ami kellő türelemmel és foglalkozással orvosolható.
Ha ebben a percben még azt érzed, hogy van kedved megismerkedni vele, jó hírünk van! Nincs több kisbetűs rész, és azt kell mondanunk Ő egy igazán remek kutya. Társaival jól kijön, mindenkivel barátkozik, az embereket pedig feltétel nélkül imádja a megismerkedés nulladik percétől. Kistestű, kis helyen is elfér, ezért a kanapét sem kell lecserélni az esti közös meccsnézéshez 😜
Amennyiben meggyőztünk, hogy Zsanér életed kihagyhatatlan lehetősége, várjuk hívásod a 06 20 543 5092-es számon.
Pest megye, Csévharaszt