Jaffa

Jaffa

  • Jaffa
  • Jaffa
  • Jaffa
  • Jaffa
  • Jaffa
JaffaJaffaJaffaJaffaJaffa

A mai írásunk nem szokványos.

Általában szombaton gazdisodásról vagy arról adunk hírt, hogy milyen szuper önkénteseink, támogatóink vannak, akikkel a kutyákat megörvendeztetve töltjük el a napot.

A mai szombatot beárnyékolja, hogy el kellett búcsúznunk Jaffától. ????

4 éve ismertük meg, Végvári Kati kért segítséget az akkor félős, rettegő kutyának. Előélete nem volt szívderítő, tréner segítette, hogy az emberek gonoszságai után újra bízni tudjon. Teltek a hetek, hónapok és egyre jobban nyitott felénk, már nem csak Katinak tudott örülni, aki a biztos pontot jelentette számára és mindvégig egyengette az útját, hanem minket is megtisztelt néhány farokcsóválással. Ebből egyre több lett, majd azt vettük észre, hogy mindegyik önkéntessel örömmel sétál, így bizakodni kezdtünk, hogy Ő is szerető családra találhat.

Sajnos a sors más forgatókönyvet írt… Jaffa ma reggel bágyadtan fogadta a csapatot, látszott, hogy nincs jól és ezt csak megerősítette, hogy sétálni sem akart.

Tibi, mint oly sokszor már, vállalta, hogy kórházba viszi, ahova Kati is azonnal elindult a hír hallatán.

Az eredmény sokkoló volt, a máján és lépén is daganatot találtak, ami valószínűleg megrepedt és bevérzett. Az orvosokkal egyeztetve az eutanázia mellett döntöttünk, sajnos nem volt olyan forgatókönyv, aminek a vége gyógyulás lett volna. ????

Nyugodj békében Jaffa! ????

Szeretnénk hinni, hogy most már egy jobb helyen vagy, ahol soha többé nem kell félned semmitől.