Kacat

Kacat

  • szuka
  • Kacat
  • Kacat
  • Kacat
  • Kacat
KacatKacatKacatKacat

Kacat 2018 szeptemberi születésű szuka kutyus. Borsod megyéből jött hozzánk még tavasszal. Azt hiszem nem kell bemutatnom az ottani állattartást, persze tisztelet a kivételnek. Férgesen, nulla immunrendszerrel érkezett. Valószínűsíthető, hogy oltást sosem kapott, utcára dobták, mint a szemetet. Néhány hétbe telt, míg nyitott felénk és kezdte elhinni, hogy a régi élete a múlté, és mi azt szeretnénk, hogy számára a legjobb legyen ezentúl. A falkába is szépen beilleszkedett, visszahúzódó, szerény kutyus, ezért a többiek hamar megszerették. Az udvarban kiválasztott magának egy biztonságot jelentő helyet, így mindig oda vonul vissza, ha nagy a nyüzsgés. Persze ha meglát minket csóválásba kezd és igényli a simogatást. Érzékeny kis természete nagyon nehezen viselte az ivartalanítást, azt gondoljuk úgy érezte, hogy bízott bennünk és újra csalódnia kellet.  Szó szerint megsértődött és tüntetőlegesen nem állt szóba elnökünkkel. Hiába próbált finom falatokkal kedveskedni neki, hogy jóvá tegye „bűnét”, Kacat nem enyhült. Azóta már változott a helyzet, de még mindig nem az igazi  Olyan gazdit keresünk a számára, aki elfogadja érzékeny kis lelkét, és inkább a jó dolgoknál nagyon dicsér, mintsem szidalmazzon az esetleges hibákért. Kutyatársaival és emberekkel is tökéletes a viszonya, egy csendes kutyus, gyerekek mellé is bátran ajánljuk. Mindenképp olyan családot keresünk számára, ahol teljes tagja lehet a családnak és hányatott sorsa ellenére végre biztonságban érezheti magát.
Pest megye, Csévharaszt
06 20 543 5092