Teó
Teótól búcsúzunk ma. ![]()
![]()
Tizenhárom évet élt, ebből hatot a menhelyen
Ennek nem így kellett volna lennie.
Nem tudom, hogy a volt gazdáknak eszébe jut-e az egykori kutyusuk?
Gondolnak-e néha rá?
Ma én fogtam a kis mancsát, és simogattam őt örök álomba.
Amit tudtunk megadtunk neki, de a családot nem pótolhattuk.
Imádta a sétákat, az önkénteseink kedvence volt.
Sok szeretetet kapott tőlük , tőlünk.
Előző életéről annyit tudunk, hogy volt egy szerető családja, férj, feleség, gyerekek.
Gyakran jártak kirándulni, úszni, autózott a családdal mindenhová.
Aztán minden megváltozott
A család szétesett.
Teónak ebben az új helyzetben nem jutott sehol hely 
A gazdi mami ugyan sírva hagyta itt őt, talán még egyszer meg is kérdezte, „hogy van Teó?” Aztán többet nem hallottam felőlük.
Ez a kutyus érzékeny, mondhatnám gyenge idegrendszerű volt.
Nagyon rosszul viselte a változást, ránk haragudott, amiért bezártuk, és fogva tartjuk őt egy kennelben. 
Később megtanult örülni a szombati séta napoknak.
Izgatottan, remegő lábakkal totyogott a kennel ajtóban, hogy végre rá is sor kerüljön. 
Nagyon utálta azt amikor vissza kellett menni a rácsok mögé.
Sajnálom Teó, hogy csak ennyit tudtunk neked adni.
Légy boldog és szabad a szivárványhídon túl, ahol már nem fáj semmi. 

rt is lehetőségük lenne felkeresni.
Labilis lelkiállapota miatt nem javasolnám gyermek mellé, de hiszem, hogy egy határozott és tapasztalt gazdival gyönyörű, nyugodt és békés életük lehetne! ? Ugye beleszeret valaki? Ugye??









