Teri
Terike a gazdája halála után, tavaly decemberben került hozzánk. Az első hetekben alig láttuk, behúzódott a házába, és csak feküdt egész nap. Aztán egy kis unszolásra kimerészkedett, elvittük sétálni is, de séta után újra csak visszabújt a házba. Így ment ez egy darabig, aztán egyszer csak már nem bújt el, érdeklődve kint maradt. Talán letelt a gyász.
Terike a kiskönyve szerint 2010-es születésű, 14 éves kutyanéni. Fiatal kutyusként nagyon csinos lehetett, hosszú lábak, szép frufru, kedves pofi. Megöregedett, és még most is szép, csak már őszül az a kedves arc…
Terike őszül, de még nem fáradt bele az életbe, ő egy életigenlő idős kutyus. Elbaktat az ember mellett akár még kilométereket is, nem húz, nem siet már sehová, szaglászik, nézelődik. Lehet, hogy már nem úgy jutnak el hozzá az ingerek, de Teri néni még nagyon-nagyon itt van velünk.
Egyedül alszik, de napközben több fiatal(abb) kutyussal van együtt, néha kiül az arcára a „jajj, ezek a mai fiatalok…” kifejezés, de elfogadja, hogy nem egy nyugdíjas otthon jutott neki. Terike egy kedves, alkalmazkodó kutyus.
Lenne egy Angyal, aki a Családjába fogadná Terikét? Egy Angyal, akit nem zavar, hogy ennek az aranyos, békés kutyanéninek már nem olyan selymes a szőre, nem olyan rugalmas a bőre, és a szeméből a csillogás helyett már inkább a végtelen bölcsesség néz vissza? Mert az idős kutyák olyan bölcsek… Lenne Valaki, aki elfogadja azt, hogy kevesebb idő jut együtt, de mégis több lesz általa? Aki segítene Terikének, hogy békében, nyugalomban, szeretetben élje le a hátralévő életét? Neki csak ennyi kellene, …. nekünk meg egy Angyal!
Terike jelenleg Csévharaszton lakik, a telefonszáma 06-20-543-5092. Várjuk az Angyalt!