Bikfic

Bikfic

  • kan
  • Bikfic
  • Bikfic
  • Bikfic
  • Bikfic
BikficBikficBikficBikfic

Csévharaszt jóképű ifjonca gazdát keres!

Ki másról lehetne szó, mint Bikficről, aki a becslések szerint 2020 márciusában látta meg a napvilágot. Székhelyét a közelben lévő monori településről helyezte át hozzánk, bízva a jobb életkörülményekben.
Korábban beszámoltunk róla, hogy állatvédők Nagykátán egy lakatlan házban borzalmas körülmények között találtak kutyatetemeket. A mentés során kiderült, hogy a “gazdák” nem csak ott tartottak kutyákat, így került a fókuszba Bikfic és másik két társa.
Kezdetben nagyon félénk és barátságtalan volt velünk, ami nem csoda, hisz egy házba zárva élte az életét, megfosztva mindentől, ami egy kutyát boldoggá tehet. Önkénteseink türelmének és a finom falatoknak hála hamar rájött, hogy nem is vagyunk mi olyan rossz fejek, és kár az energiáját gonoszkodásra pazarolni.Azóta szépen megtanult pórázon sétálni és átesett az ivartalanításon. Utóbbi kimondottan pozitív hatással volt a társaival szemben mutatott domináns viselkedésére. Kapott egy barátnőt, akit egész nap körbe udvarol, és akivel nagyokat játszanak.
Az igaz boldogság már a közelében van, és rajtatok is múlik, hogy mennyit kell még várnia, hogy végre biztonságra lelhessen egy szerető gazdinál. Segítsétek Őt a megosztásotokkal!

Pest megye, Csévharaszt
06 20 543 5092