Csatang

Csatang

  • Csatang

Két kutyusunk, akik kenneltársakként éltek nálunk szeretetben, együtt gazdisodtak ❣

Mindkét kutyus tetszett, sokáig hezitáltak, hogy kit válasszanak, végül a szív szavára hallgatva mindkettőt örökbefogadták, hisz

annyira ragaszkodnak egymáshoz.

Bizony ez nagyon ritka, hogy ilyen döntés születik. ????

Ami még külön csavar, hogy Borsod-megyéből jöttek el a kutyusokért. Tavaly amikor a szülői házat eladtam, az ügyvéd Úr

csinálta a szerződést.

Beszélgettünk, és így tudta meg, hogy mivel foglakozom.

Akkor mondta is, hogy idősek a kutyusai, és ha szegények már nem lesznek, akkor tőlem fog örökbefogadni. (sok kutyusnak segítek abban a régióban).

Mi földiek tartsunk össze ❣

Mivel saját szememmel láttam, hogy szeretettel bánik a kutyáival, így nagy örömmel adtam a két kis gézengúzt.

Ma beszéltünk telefonon, és megtudtam, hogy minden a legnagyobb rendben van. A kutyusok boldogan futkosnak élvezik a gazdis létet. Gyömbér ül, pacsit ad, és imád labdázni.

Mindenki nagyon boldog, így én is. ????