Matyika

Matyika

  • kan
  • Matyika
  • Matyika
  • Matyika
  • Matyika
MatyikaMatyikaMatyikaMatyika

Matyi 2 év körüli legényke.Monorierdőn „találták”, pontosabban arra ért haza a tulajdonos, hogy az udvarán Matyi várta. Úgy gondolták, hogy valaki átsegíthette a kerítésen, de ma már tudjuk, hogy ez a kisfickó ügyesen mászik kerítést, ezért valószínűleg kóborlás közben Ő választott magának egy szimpatikus portát. Mindenesetre emiatt első sorban benti kutyusként élhet.

Az is rövid időn belül kiderült, hogy a szíve aranyból van. A társaival nem domináns, az ételét se félti, és a simogatásért is türelemmel áll sorba. ?
A szeretgetést követően békésen szundikál a lábunk mellett, ezért ideális lehet olyan gazdiknak, akik nyugodt kiskutyára vágynak. A sétáért persze rajong, apró, de annál viccesebb lábai csak úgy menetelnek egymás után. Apropó lábak! Ha a kutyák esetében beszélhetünk sexepilről, akkor az Matyinak minden bizonnyal a bal mellső lábacskája. Az orvosi vizsgálat szerint egy korábbi, ellátatlan sérülésnél forrhatott össze ilyen esetlenül, de szerencsére nem akadályozza őt semmiben.

Matyi töretlen lelkesedéssel, mi pedig hatalmas mosollyal várjuk szombaton a gazdijelölteket, addig is a 06 20 543 5092-es számon tudtok védenceinkről érdeklődni.

Pest megye, Csévharaszt