Bobó

A mi munkánk nagyon sok örömmel, és nagyon sok fájdalommal jár!
Míg szombaton olyan boldogok voltunk, ma annál nagyobb a keserűség
Drága kis öreg Bobókám nincs többé. Az egykor délceg, büszke
rotika feje felett eljárt az idő. Ő volt a hátsó falka vezetője, szépen irányította, nevelte a fiatalokat, rendet tartott. Aztán egyre lassabban mozgott, de így is imádtuk a kis totyogós apókát.
Amikor meglátott, rögtön a hátára vágta magát, és boldogan, fülig érő szájjal követelte a pocak simit.
Sajnos egy hónapja nagyon megromlott az állapota, nem tudott már önállóan menni, de az étvágy még jó volt. A gyógyszerek sem segítettek már rajta.
Ma reggel már nem fogadott el ételt és mélységes fájdalom, bánat volt a szemében, mintha azt mondta volna, hogy engedj el. Akkor is, most is könnyek vannak a szememben.
Meg kellett hoznom egy döntést, ami annyira fájdalmas,
Fogtam a kis lábát és simogattam a fejét, úgy aludt el, hogy egy hatalmasat sóhajtott, mint aki megkönnyebbült.
Ezek azok a napok amikor én is meghalok. Drága Bobika több mint tíz évet élt velünk.
Foglald el méltó helyed az égi paradicsomban, Várnak rád a többiek!