Ella

Ha tudnánk, hogy ez az utolsó pillanat….

Sokszor elgondolkodunk azon, meddig lesznek velünk védenceink, mikor kell búcsúznunk, mikor látjuk őket utoljára farok csóválva. Sok idős kutyusunk van, sokukon látjuk, hogy fogy az erejük, már nem olyan energikusak, mint régen, és fel vagyunk készülve arra, hogy egyszer el kell őket engednünk.
De Ellácska annyira hirtelen hagyott itt minket… Ha tudtuk volna, hogy az lesz az utolsó pillanat, ha tudtok volna, hogy utoljára ölelhetjük meg, utoljára simíthatjuk végig kezünket göndör kis bundáján, és utoljára mondhatjuk neki, hogy mennyire sokat jelent számunkra, talán nem lenne ez a szűnni nem akaró fájdalom. Nem tudjuk mi történhetett, reggel még boldog volt, evett, úgy viselkedett, mint máskor. Sorban állt a kapunál a többiekkel, sétálni szeretett volna. Nem értjük és nem tudjuk elfogadni, hogy miért ilyen igazságtalan a sors, miért nem engedte, hogy vele legyünk az utolsó percekben. Ellácska hosszú évek óta bent élt velünk a házban, de tudjuk, hogy lehetett volna boldogabb is, lehetett volna egyke kutya is egy saját gazdi oldalán. Mi mégis reméljük, hogy tudja… nagyon szerettük őt. Anyukájával, Zsebikével elválaszthatatlanok voltak, ha egy időre külön is váltak, most már örökké együtt lehetnek.
Hiányozni fogsz göndör kis Barátnőm!