Luca, Lizi
2014 júliusában 4 kölyökkutyát találtunk az erdőben kidobva. Nem volt egyszerű, de árkon bokron át sikerült becserkésznünk őket. Luca (fehér) volt a legfélősebb, menekült az emberi kéz elől, ha ölbe vettük, reszketett. Nagyon féltünk, hogy mi lesz a sorsa, senki nem akar majd egy ilyen félős kutyát. Mígnem egy szeptemberi napon, Gábor és Indira meglátogatott minket. Már a fotók láttán beleszerettek, s az sem zavarta őket, hogy Luca megszelídítése nem lesz egyszerű. Több hetes rehabilitáció után megtört a jég, s Luca végre hagyta magát megsimogatni. A másik 3 tesó is gazdihoz költözött, ám Lizi boldogsága nem tartott sokáig. 6 hónap után az akkori gazdi úgy döntött, hogy nem tud megfelelően gondoskodni róla, ezért vissza hozta. Amikor Gábor nálunk járt, mindig közös sétára vitte őket, s hamar arra a döntésre jutott, hogy segítenek Lizin, hiszen ő is megérdemel egy gazdit. Végül 2016 júliusában Lizit is magukhoz vették, s azóta önfeledt játék és boldogság jellemzi mindennapjaikat.