Rozi
Rozika itt hagyott minket. ?
16-ik évét taposta, elvesztette a szeretett embert, a családot, aki a minden volt számára. Fekete bundája takarta aranyló szívecskéjét. Tüskés lett, mint egy süni, lassan oldódott, és elkezdett kötődni hozzám. Nagyon szeretem a kis öreg kutyákat, a fájdalmuk az én fájdalamam is. Igyekeztem a barátja lenni. Annyi szeretetet adtam neki amennyit csak tudtam. Az utólsó hónap nagyon nehéz volt. Sok gyógyszert szedett, de az étvágy, kedve töretlen, követelte a vacsit, bár keveset evett. A tekintete vidám volt, nem tudott mindig utánam jönni, azonban a szeme sarkából mindig követett. Egy ideje már csak a segítségemmel tudott felállni. de mindvégig szobatiszta maradt. Vakkantásokkal jelezte, hogy kiszeretne menni. Felsegítettem, elvégezte dolgát, kicsit pihent kint és befeküdt a kis fekhelyébe. Így teltek a napok.
Míg pár napja, már nem kérte a vacsorát, nem vette be a gyógyszerét, és kialudt a szemében a fény. ?
Már nem érdekelte, hogy merre járok. A tekintete a távolba révedt. Ő már a révésszel alkudozott. ?
Szomorú szívvel búcsúzom Tőled Rozika! Csodaszép lelked szárnyaljon szabadon, immár rozoga kis tested nélkül.
Átadlak az igaz családodnak, akiket már biztosan megtaláltál.
Legyetek nagyon boldogok együtt. ♥️